<<< előző | következő >>> |
Felkérés
2000-ben, amikor a munka megvalósítására felkértek, együtt dolgoztunk egy budafoki építési vállalkozóval, ezt a házat is ő rendelte meg tőlünk, eladásra kívánta felépíteni. Az eladásra épített házak, amennyiben a beruházó nem spórolni akar mindenen, hanem minőségi szemlélettel áll hozzá a kérdéshez, mindig nagy örömet jelentenek az építész számára, hiszen ha meg van a bizalom a fejlesztő és az építész között, akkor ilyen esetben teljesen saját ízlésünk szerint tervezhetünk.
Az építési terület
A telekterület Budafok egyik csendes utcájában fekszik. A megengedett beépítés 15%-os, a telek felszíne sík.
Megoldások, funkció
Földszint:
Az épületet a nagy földszinti alapterület miatt jobbnak láttuk két generációsra tervezni, így az utcai bejárat felőli előszobából rögtön lépcsőt is terveztünk a tetőtérbe. Ezt a család szeparálhatósága miatt általában kérni szokták a megbízók. Az előszoba mellé dupla gépkocsitárolót terveztünk. Az előszobából kétszárnyú üvegajtón keresztül közelíthető meg a több, mint 50 m2-es nagylégterű nappali. Az épület kert felőli részében a szülői hálóegység, valamint a teraszt is kiszolgáló konyha helyiség kapott helyet.
Tetőtér:
Az előszobából induló lépcsőn keresztül a tetőtéri társalgó-előtérbe jutunk, a tetőtérben ezen kívül még helyet kapott két szoba egy közös egy fürdőszoba, valamint egy udvarra néző szoba saját fürdővel.
Építész tervek, alaprajzok
Földszinti alaprajz
Tetőtéri alaprajz


Szerkezet
hamarosan...



